Nah itt vagyok, és írok végre egy normális bejegyzést is. Véget ért a vizsgaidőszakom e hét hétfőjén. Az utolsó vizsgám előtt 2 órát aludtam... Nem baj, jól sikerült, és ez a lényeg. Most pedig punnyadás ezerrel. Észrevettem, hogy most, hogy nincs semmi vizsgám, most is tök merev vagyok és feszült... Remélem jövő hétre ezt is kiheverem.

Az előző bejegyzésről: Rossz kedvem volt, és kiírtam magamból... Többen mondták, hogy jó lett. Hát örülök. Egyébként az utolsó soroknál elsírtam magam, és utána sokkal jobb lett^^. Szeretek sírni. Nyilván azt is jelenti, hogy valami gond van, de gond az mindig van, szóval ha sírok, utána általában sokkal jobb lesz. A probléma nem oldódik meg, de valahogy jobban érzem magam. Egyébként visszatérve az előbbi bejegyzésemre: rájöttem, hogy mondogattam mindenkinek, hogy általánosságban írtam, de rá kellett jönnöm, hogy ezzel csak magamat hitegettem. Teljesen nyilvánvaló, hogy egy bizonyos személyhez írtam... Most úgy érzem, hogy jobb lett valamivel. Nem tudom mi fog kisülni ebből az egészből. Valószínűleg egy nagy semmi, mert lassan elfelejtem. Ha valaki nem jött volna rá, Á.-ról van szó. Utólag rájöttem, hogy az igenis szerelem (volt?). Igenis létezik szerelem egy olyan ember iránt, akit igazából nem is ismersz... Erre rengeteg példa van a filmekben, és a való életben is. Mondjuk relatív, hogy ki mit nevez szerelemnek... Hát én ezt szerelemnek nevezem. (Mármint ezt a jelenséget, és ebből következőleg az én esetemet is) Ennyi voltam mára. Ha történik valami érdekes, még írok. Akkor is, ha nem.