Nemá, hogy nem blogoltam ennyi ideig megint. Asszem kiveszett ez a szokás az életemből. Totál eszembe sem jut. Lehet, hogy az az oka, hogy már van életem elfoglaltabb vagyok. 
Lényeg, hogy kint vagyok megint. A buszút fenomenális volt. 12 óra, jee. Eleve ott kezdődött az egész, hogy elfelejtettem beszállókártyát kérni a pénztárnál, és így utolsónak kellett felszállnom a buszra. Kicsit ideges voltam. Persze a rendszer a hülye, nem én. Vicces volt. Mindenkinek ezt mesélem, mert ez volt a legidegesítőbb. A velünk utazó mongoloidok már a Nagyvárad térnél elmentek WC-re a buszon, ami köztudottan végső esetekre fenntartott limitált tartályú, kényelmetlen kis izé. A másik, ugyanezzel kapcsolatos, hogy a 20 perces pihenő alatt, amikor egy benzinkútnál voltunk, akkor is a buszon akartak pisilni. Nem tudom, hogy ekkora különbség lenne a világaink között, vagy mi, de elég sokszor megkérdeztem magamban, hogy hol élnek ezek. Hát messze.

Összehaverkodtam egy trieszti lánnyal, aki sokat jár Magyarországra, mert van ott valami rokona, vagy ilyesmi. Úgy jött az egész, hogy megkérdezte tőlem, hogy működik-e a WC, mivel mellette ültem. Igen, a WC fontos jelenség. Aztán természetesen a cigiszünetben kezdtünk el beszélgetni. A cigaretta jótékony hatásai, hogy mindig a cigiszünetben haverkodsz össze valakivel.

Az út hátralévő részéről semmi sem tudok mondani. Egy Firenzében tanuló magyar lány mellett ültem, vele is beszélgettem kicsit. Aludni azt csak egy pár órát tudtam hajnalban, Trieszt után. Addig zenét hallgattam. Egész jól illett a Carbonfools új albuma a hangulatomhoz. Elsőre nem volt olyan jó, de megszerettem. 
Bolognából keveset láttam, de az szép volt. A vonatúton nagyon szenvedtem már. Elegem volt már mindenből. Azért tényleg sok volt ez a 14 vagy 15 vagy mennyi óra. Pescarában kijött elém Imola, beszélgettünk egy kicsit, majd hazamentem. Életmentő volt a zuhany, tényleg. Bertie még aludni merészelt, mikor megérkeztem 3 körül haza. Mondtam is magamban, hogy igazán rá jellemző módon üdvözölt. Aztán mikor felkelt és bejött köszönni a szobámba, aszittem, rosszul látok. Totál tüsire nyíratta a haját. Azt mondta, a dél-afrikai időjárás miatt, mert nem bírta a meleget. Hát mondom tényleg megérte azért a 3 hétért, amit ott töltöttél. Annyira meglepődtem elsőre, hogy elfelejtettem neki köszönni is, csak bámultam. Kicsit úgy néz most ki, mint Paul Walker a rövid hajas korszakában. Szerinte nem, de mivel PW jól néz ki, ezért bóknak vette. You're welcome. 
Marco az ágyában feküdt betakarva és TV-zett, mikor megjöttem. Azt hittem, beteg, de mondta, hogy csak mosott szar. 
Aznap este már volt is welcome-buli. Erasmus, cöhh. Az egyik olasz srácnak volt a szülinapja, aki az albánokkal lakik. Mindenki számára értékes infó. Semmi különös nem történt, jó volt mindenkivel újra találkozni. Így, hogy ennyi idő után találkoztunk, tényleg közösség illúziója jellege volt az egésznek. Mindenki örült mindenkinek. Federico összeszedett valami csajt, akivel most elvileg "semmi komoly" kúrókapcsolatban van, és emiatt kicsit vicces helyzetek születnek. Akart velünk találkozni, de amikor hívta Bertie részegen, nem vette fel. Később mondta, hogy stava scopando. Köszönöm szépen. 
Szerdán végre megkóstoltattam velük a pálinkát. Mármint Bertie-vel és Manonnal. Lényegében egyiküknek sem ízlett túlzottan, de azért B-vel toltunk egy második kört is. Az vicces este volt. Bertie végül megölelgette aznap éjszaka a WC-t párszor, ami vicces tény annak tükrében, hogy először ivott pálinkát, de nem annak a folyományaként történt a dolog. Kicsit be sikerült csípni, és amikor nekidőltünk egy ház falának pihenésképpen, Manon észrevett valamit a szemközti épületen, amit kb 8 órán át magyarázott nekünk. Még egy csávót is odahívott, aki épp haza akart menni, hogy hé, ugye, hogy az úgy van. Kiderült, hogy valami gázcsövek voltak, amik egyre fogyatkoztak, ahogy nőtt az emeletek száma. Viccesek ezek a részeg konverzáciják.

Most, hogy van pár magyar feliratos cuccom itt, olvastattam Marcóval és Bertie-vel is egy kis magyartot. Mondanom sem kell, hogy sohasem csinálom többé. Annyira cuki mindkettő, hogy szénné kell olvadni. Szalonkukor. Mondták, hogy tisztelnek, hogy jól beszélek egy ilyen nehéz nyelvet. Köszönetképpen lebasztam őket, hogy az anyanyelv tanulása totál máshogy működik, mint az idegennyelveké. Ebbe a hibába mindenki beleesik. Bertie a fonetika meg a kiejthetetlenség iránti aggályait meg pofán röhögtem az acknowledgement nevű gyönyörűen gusztustalan angol szóval.

Kifelejtettem, hogy hétfőn welcome pálinkapartit tartottunk Imolával. Nem volt nálunk más, csak a pálinka. Leültünk a tengerpartra, és felesezgettünk üvegből. Hangulat volt, nagyon. És hardcore. Szerencse, hogy nem volt annyira erős.

Szépen lassan elkezdünk olvasni a vizsgákra is. Ma megtudtam az időpontokat, hogy rohadnának meg. Szar, hogy sosem azt akarom olvasni, ami kötelező. Lehet, hogy egy más időpontban érdekelne a kötelező is, és simán elolvasnám, de valahogy sosem esik egybe a kettő. Mindegy, nem lesz más választásom.
Most esik az eső és itteni viszonylatban (amit én is átvettem) hideg van. Nem tudom, mit egyek ebédre. Paprikáskrumplihoz vagy krumplifőzelékhez van alapanyagom, a többiért boltba kellene menni, amihez nincs kedvem. Viszont nem akarok már megint krumplit enni. Jó hely ez a blog. 
Tegnap LPL-t néztem, és rájöttem, hogy a vámpíros rész még mindig nagyon jó.
Kiemelt poénok:
"Már mi mállunk babám, már mi mállunk babám..."
"Hát ki halott már ilyet?"
A "Pityu! Ne idegeskedj, hanem oda!" -t pedig az évezred poénjának nyilvánítom.