Fáj a torkom és szerintem lázam is van. Ülök az ágyamon, hagymás krumplilevest eszem és a Razorblade Romance-et hallgatom.
A HIM-számokban, sőt az egész zenekarban mindig is volt valami plusz, amitől szerettem őket. A számok magukban sosem voltak hatalmas durranások, de a végén valamiért mégis magukkal ragadtak. Attól, hogy mára elkurvultak, Villééknek tényleg sikerült valami nem annyira felejthetőt létrehozni. Néha azt érzem, hogy őket vagy imádni vagy utálni lehet, de aztán rájövök, hogy én nem tudom, hová esnék. Maradjunk annyiban, hogy van egy ilyen jellegük.
Maurizióban csalódtam, illetve a már elejétől látott, de a tinilányélmény miatt elfojtott, elhallgatott és felfogni nem akart tények (tulajdonságai) hirtelen, megsemmisítő erővel felszínre törtek. Gondolkodtam rajta, hogy megérte-e. Igen. Maradandó károsodást nem szenvedtem, bár újraélni kényszerítette legnagyobb félelmeim egyikét. Az antiszociális, félénk fiú nyilvánosan megszégyenül ezen tulajdonsága miatt, és mindenki rajta röhög. A helyzet nem ez, de mégis így éltem meg. Ezt teszik velem a túl nyitott emberek.
B nem tudom, hányadszorra húz ki a szarból tudta nélkül. Semmi érdekeset nem mond, nem is hatja meg különösebben, mégis megnyugtat és totál racionálisan láttatja velem a helyzetet. Tényleg őt fogom hazavinni a bőröndömben. Az egész ilyen giccses "szerelmek mennek, barátok maradnak" - jellege volt, ami sok értelemben szánalmas, mégis mikor Ewának és neki is elmondtam, hideg zuhanyként ért e két típusú (a felszínes, a szerelemvágy által eltorzított M-viszony és a szeptember óta lassan felépített B és E-viszony) dolog közti különbség. Éreztem, hogy velük valami sokkal maradandóbbat sikerült kialakítanom. Ezzel kapcsolatban mondjuk B-viszony érdekes kételyeket vet fel, de erről most elfelejtkezem.
FunFact: röhögtem a számok szövegén, miközben ezt a bejegyzést írtam. Viccesek mindezek tudatában.