Hát itt vagyok megint. Előző hét pénteken volt egy buli, ami jó volt, mert találkoztam ritkán látott emberkékkel. Sokat hülyültünk. Azt hittem, történni fog bennem valami az után a bulinak nevezett összejövetel után, de nem történt. És még most sem érzek semmit. Végül is a semmi is valaminek számít. Csak az a baj, hogy ez a semmi lehet, hogy valami, csak el van bújva, és arra vár, hogy valami előráncigálja. Azért fogalmazok ilyen idegesítően, mert nem akarok semmit sem elhamarkodottan mondani. És mert nem tudom, hogy lesz-e ebből valami, ha pedig nem akkor el fogom titkolni. Nyugi, nem szerelem van a láthatáron, aki esetleg ezt szűrte volna ki ebből. Illetve beteljesedhető nem.

Az élet nagyrészt továbbra is szar. Kellene valaki aki ezt megváltoztatja. Optimista látásmódra váltok: ez az egész csak egy szar álom, amiből fel lehet ébredni. Ebben az az optimizmus, hogy nem azt mondom, hogy az élet alapból szar, és nem lehet felébredni belőle, hanem feltételezem, hogy ez az életnek nevezett trágyadomb egy szar álom, amiből fel lehet ébredni. 

Befejezésnek egy újabb szar, fárasztó Kislány-rész, amit sokan ismernek, csak még publikálva nem volt. 

Ennyi bőven elég volt mára belőlem.