Caro m’è ’l sonno, e più l’esser di sasso,

mentre che ’l danno e la vergogna dura;

non veder, non sentir m’è gran ventura;

però non mi destar, deh, parla basso.

(Kedves nekem az álom, s még kedvesebb, hogy kőből vagyok,

míg szégyen s gyalázat az úr a világon;

hogy nem látok, s nem érzek nekem nagy szerencse,

ne kelts fel hát, kérlek, halkan beszélj!)