Estou aqui. Nem történt semmi érdekes azon kívül, hogy Csütörtökön Dorkánál aludtam, és nagyon jó volt. Nem tudom miért. Talán mert bepillanthattam egy család életébe. Szeretek embereket meg sorsokat megismerni. Persze egy este miatt nem ismerek meg senkit, de sokat beszélt magáról és a családjáról, így volt némi előnyöm. Nah, ezt a témát itt abba is hagyom, mert tudom, hogy ő is el fogja ezt olvasni, és így már gusztustalan az egész. Szeretnék úgy blogolni, hogy gyakorlatilag nem az ismerőseim képébe mondom a dolgaimat, hanem ismeretlen embereknek. Ennek az egésznek így van értelme. Csak az a baj, hogy úgy megvan az a veszély, hogy senki sem olvas. Ebben a mostani helyzetben is szerintem az olvasóim 99,9%-a ismerős. Úgy érzem, kezdek patthelyzetbe kerülni, de mindegy.

Igazából, amikor elkezdtem írni, nem ebbe akartam belemenni, de így sikerült. Az eredeti indok az volt, hogy még mindig szar minden. Még mindig egy Csehov-drámában érzem magam. Semmi sem jó, semminek sem tudok örülni. Nyár van, egész vizsgaidőszakban arra vártam, hogy úgy keljek fel reggelente, hogy semmi dolgom sincs arra a napra. Most ez a helyzet, de nem vagyok boldog. Semmi egetverően nagy gondom és elintéznivalóm nincs, mégis minden szar. Folyton szar kedvem van, nem látom értelmét semminek. Ha szervezek valami programot, ami jó, akkor a program alatt tényleg jó, meg esetleg utána, de ez csak egy kis megszakítása a folyamatos nagy semminek. Nem tudok magammal mit kezdeni. A vizsgaidőszak alatt sokkal nagyobb gondjaim voltak, de most az akkor banális gondoknak titulált dolgok hatalmasnak tűnnek. Meg kéne változnom. Mindent sokkal könnyedébben kellene felfognom, mert néha úgy érzem, túl merev vagyok, mindent túl komolyan veszek és felnagyítok. Vannak emberek, akiket annyira irigylek a lazaságuk miatt... Olyan jó lehet azoknak, akik csak a tényleg valós problémák miatt akadnak ki. Elgondolkodtam rajta, hogy ez nem egyfajta lelki betegség-e, amiben vagyok, és megrémültem. Ugyanakkor abba is belegondoltam, hogy a környezetem számára ebből az egészből alig látszik valami... Ha összefutok valakivel boldognak tűnök, talán kiegyensúlyozottnak is. Hát igen, ez van. Kívülről boldognak látszik, belülről tombol. Mint a Titanicban Rose. Ez úgy érzem jellemző példa volt. Na, befejezem a látványos szenvedést mára, mert már magamból is elegem van. Ennyi voltam mára.