Az ágyamon ülünk. Te a régi CD-imet nézed. Én téged. Néha felnevetsz vagy elmosolyodsz. Vidám vagy, és elképesztően szép. Hajad picit belelóg a szemedbe. Félig felnézve rám mosolyogsz, és azt hiszem, mindennek vége. Téged nézlek, és nem bírom abbahagyni. Lebénultam. Félig újra felnézel, ahogy szoktál, és valamit mondani akarsz, de észreveszed, hogy téged nézlek. Szemeim a lelkemet egyenesen tükrözik. A több hónapi szenvedést és a végtelen, hihetetlen szerelmet, amit irántad érzek. A hatalmas szenvedélyt. A sok átsírt éjszakát. Az ezerszer sírva a semmibe kiáltott neved. Mélyen a szemembe nézel. Szemeidből eltűnik a nyugalom. Engem fürkészel. Fürkésző tekinteted mellett arcodon egyszer csak megjelenik a mélyről jövő szenvedély. Hirtelen ledobod magadról a CD-imet, és hátralöksz az ágyon. Fölém hajolsz, és kirobbanó szenvedéllyel megcsókolsz. Nedves ajkad az enyémre tapad. Minden összetörik, minden elszáll. Mindennek vége. Meghalok.