Fél kilencre volt beállítva az ébresztőórám, de a szundi-gomb többszörös lenyomása következtében volt már '40 vagy '50 is, mire kikecmeregtem az ágyból. Kihalásztam egy alsógatyát a fiókból, és mikor egy zoknival is ugyanezt akartam tenni, észrevettem, hogy nincs belőle tiszta. "Bokazoknit csak nem fogok felvenni ilyenkor", gondoltam, és kikommandóztam az étkezőbe, ahol a teregető volt, hogy megnézzem, megszáradtak-e már a tegnap elkövetett mosás következményeként a ruhaszárítón száradó ruhák. Szerencsémre igen, úgyhogy sikerrel jártam. Megvolt a nap első sikerélménye. Ennek örülhettem is volna, de nem tettem, mert semmi kedvem sem volt az első órámhoz. "Az orosz irodalom és kultúra története". Tök jól hangzik, és igazából ezért jöttem erre a minorra, de a valóság kicsit elüt az óra címe alapján az agyunkba settenkedő gondolatoktól. A napfényes bolognai rendszer következményeként a tanár sem tudja, hogy mit kezdjen ezzel az órával. Elvileg egy heti két órás szemináriumban kellene átvennünk az egész XIX. századi orosz irodalmat. Aki kicsit  is BTK-s, az most felröhöghet, mert teljesen világos, hogy képtelenség. Egy előadásban még csak-csak meg lehetne kísérelni, de egy szeminárium keretein belül lehetetlen. A tanár is jól tudja mindezt, de mivel neki meg kell tartania az órát, megpróbálkozott egy ilyen "egy kicsit ebből, egy kicsit abból"- módszerrel, aminek következtében én teljesen lemondtam róla, hogy valami értelmes jöjjön ki ebből az egészből. Tudom, hogy nem jó módszer, és ha már nem ő tehet róla, hogy ilyen napfényes a bolognai rendszer, meg kéne azzal tisztelni, hogy elolvasom a kötelezőket, de én már teljesen lemondtam erről az óráról.

Visszatérve a reggelemre: a konyhában elmerengve megettem a szokásos reggeli müzlimet, utána hajat vasaltam, amihez ma különösen semmi kedvem nem volt, de hát a rondaságért meg kell szenvedni. Mikor mindennel végeztem, és már azt is sikerült eldönteni, hogy mit vegyek fel, elindultam az egyetemre. Nem szeretem a mostani albérletünk közlekedését, mert ahhoz túl távol van, hogy az odajutást bele lehessen gyömöszölni a "kényelmes reggeli séta" kereteibe, a tömegközlekedés meg pont elkerüli. Tehát mire jönne a troli, gyalog már ott is lennék az egyetemen. Mindegy is, ha minden ilyesféle dolgon kiakadnék, nem élnék túl sokáig, az biztos. Mikor beértem az egyetemre, még nem sok ember volt ott. Leültem a többiekhez a terem elé, és szokásos reggeli beszélgetést folytattunk.

- Ajj, semmi kedvem sem volt bejönni erre a szarra - mondtam unott fejjel - csak azért jöttem be, mert nem akarom a beadandót szünet utánra halogatni.

- Pedig mondta, hogy elég szünet után is beadni - mondta Zs., az egyik csoporttársam. Hát ez kurva jó. Tök feleslegesen mentem be. Pedig még hiányzási lehetőségem is van... Mindegy. A hiányzási lehetőségek sohasem jönnek rosszul. Az óra átlagosan-dögunalmasan telt. Annyi különbség volt a többihez képest, hogy a tanár az előző órák tapasztalataiból kiindulva (tehát abból, hogy senki sem olvassa el a kötelezőket) kiosztott mindenkinek lapokat, amikre a két feladott mű tartalmát firtató kérdések kerültek. Halvány lila gőzöm sem volt az egészről. Írtam egy-két mondatot, de szánalmasra sikerültek. Mögöttem Kati vagy fél oldalon át fejtegetett valamit a lapján. Érdekes, pedig azt hittem nem olvasta.

- Te olvastad? - kérdeztem csodálkozó hangsúllyal. Itt tartunk, hogy az csoda, ha valaki olvasott egy kötelezőt? Kicsit magamat is színvonaltalannak érzem néha, de azért jól esik az egészet a bolognai rendszerre kenni.

- Dehogyis, csak írok valamit - jött a válasz. Hát így állunk. A jó bölcsész mindenről tud írni legalább egy oldalt. Hát én nem vettem a fáradságot.

Az óra többi része unalmas volt, a következő órában írandó nyelvtan ZH-mra tanultam, ahogy körülbelül mindenki más is. Közben beszélgettünk hülyeségekről. P. elmesélte L.-nak meg nekem, hogy milyen képeket rakott fel a Facebookra előző nap, merthogy voltak a R.-vel a vadasparkban, ami nagyon jó volt, meg ilyenek. Szóval értelmes, színvonalas dolgok röpködtek. Előttünk ült D., akit én (mivel ő főszakos volt, én pedig minoros) nem nagyon ismertem közelről. Óra közben folyamatosan hátrapisszegett, hogy maradjunk csendben. Valamikor még a padot is megkopogtatta, mint valami nyolcvan éves magyartanár. Már megint szarnak érezhetném magam, hogy egyetemen nem az enyém a helyes viselkedés, de az olyan órákat, amelyeknek tényleg semmi értelmét nem látom, teljesen kizárom a fejemből. Tudom, hogy nem helyes, de ezt már írtam, és nem tudok rajta változtatni. Visszatérve D.-ra, nagyon idegesített. Kicsit olyan megjátszott az egész ember. Olyan, mintha minden egyes érzelmileg jelentékenyebb eseményre, ami vele történik, rájátszana még egy pár fokkal. Óra után D. persze odament panaszkodni I.-hoz, amiből mi csak annyit tapasztaltunk, hogy I. valószínűleg D. szavait emeli ki:

-Igeeen? Az a két picsaaa? - mondta szándékosan hangosan. Erre P. és L., akikkel mentem, hátrafordultak, fejeket vágtak, aztán továbbmentünk a TIK felé. I. és D. jól egyetértettek, mert előzőleg  I.-nak is voltak már afférjai velük, de szándékán kívül D.-t sodorta kényelmetlen helyzetbe, mivel az egészből az jött le, hogy odament panaszkodni, de a szemünkbe nem mond meg semmit. Ez persze így is van. L. és P. a nyelvtan ZH előtt mesélte, hogy később odajött hozzájuk D., és mondta, hogy hülyén jött ki a helyzet, de "tényleg mindenkit zavartok". Hát, ezen röhögnöm kellett, mert inkább mintha magáról beszélt volna. Ebben meg is egyeztünk az óra előtt a többiekkel. Mindegy. Nem ismertem azelőtt annyira, de rájöttem, hogy nem is biztos, hogy meg akarom. Persze senkit sem könyvelek el előre.

-Tudom, hogy én is idegesítő vagyok valakinek - mondtam, bátorító, "Jaj, te nem is!"-féle választ várva, K. megszólalt.

- Hát igen, az vagy néha.

Köszi. Engem bátorítani kellett volna. Nem esett szarul, mert tisztában vagyok vele, de akkor is vicces volt, hogy így megmondja.

A nap hátra lévő része nem valami izgalmasan telt. Az egyetlen szokványostól eltérő momentum, hogy K.-val ettem a kínaiban az Aradi térnél. Érdekes, mert mikor mondtam, hogy nincs kedvem főzni, és hogy kínaiba megyek, ő mondta, hogy ő is jön. Végül is furcsa volt, de nem negatív, mert jó volt, és legalább nem ettem egyedül. Annyira talán mégsem vagyok idegesítő, vagy csak túl éhes volt. Mindegy, az egészből csak annyi a lényeg, hogy vele nem szoktam nagyon kommunikálni.

Ennyi lett volna a csodásan izgalmas napom. Elhatároztam, hogy leírom, de a felénél jól beleuntam, de azért csak befejeztem. Eleinte novella-szerűre akartam, de aztán ez is megváltozott, ezért ingadozik benne az "indirekt" idézésXD A kis affér abszolút lényegtelen, és nem szoktam ilyeneket ide leírni, de ha már leírás akkor legyen leírás. Így is kihagytam mondjuk egy pár dolgot, de mindegy. Legyen elég ez két hónapigXD Najó addig nem. Majd valamikor jelentkezem.