Basszus, még mindig kurvára zavar, hogy ennyire érzékeny vagyok... Ha a környezetemből valaki kapcsolatba lép, vagy arról beszél, hogy a közelében van, rögtön kurva szar érzésem lesz... De nem ilyen viccesen, ahogy ezen elröhögcsélünk, hanem tényleg szar lesz... Miért? Mindegy, hogy milyen bejegyzést írok, úgyis oda lyukadok ki, hogy érzelmileg faszhiányom van. A szerelemtelenség miatt bedilizem, és olyasmiken agyalok, amiken kurvára nem kéne kiakadni. Ilyenkor utálom magam. Annyira egyszerű itthon ülni, és évek óta azon szenvedni, hogy nincs senkim... Fogod magad, baszd meg, és teszel valamit az ügy érdekében... Ennyi lenne, de persze a legegyszerűbb megoldás a sopánkodás. Tényleg bele fogok őrülni... Nem vagyok érzékeny, illetve, ha végre kapnék egy faszt a szívembe, nem akadnék ki minden egyes szélirány-változáson... De mivel nem kapok, lassan felőrlődöm, felmorzsolódom, elbugyogok a saját levemben... Minden problémám megoldása kb. a szerelem lenne. Minden mostanié. És pont most dobott ki a winamp egy tatu dalt, és kihallottam belőle egy szót, na, melyiket? Мечта. Álom. Ábránd. Na, ez az, amiben élek, és ez az, amit a valósára kellene leváltani. Mert megvalósítható, csak nem itthon kéne ülni, és az MSN-t bámulni. Nagyon elkényelmesedtem. Valamikor a dolgok megoldása egyszerűen az, hogy nem kell túlbonyolítani, túlgondolkodni őket, hanem józan paraszti ésszel, a legelső és legkézenfekvőbb megoldást megragadni és megvalósítani. Én mindig mindent túlgondolkodom. Itthon ülök, nem teszek semmit, és elméleteket gyártok, hogy mért nem jó most nekem. OK. Ez a BTK, itt nem cselekszünk, hanem kérdéseket teszünk fel. De elég volt belőlük. A megoldás kézenfekvő, és abszolút nem megvalósíthatatlan, csak éppenséggel nem a legegyszerűbb megoldás. Pl. nem csak heteró helyekre kéne bulizni menni. Ennyi. Ilyen egyszerű. Tehát cselekvésre fel, és ezúttal ne csak egy blogbejegyzésben lefektetett üres elvekről legyen szó. Ennyi.