Mostanában úgy érzem, hogy az életemet csak vonszolom magammal. A jövőbe nem gondolok bele, kb. csak a következő hétbe vagy nagyobb eseménybe. Általában a következő buli vagy összejövetel éltet, és segít túlélni a hetet. A bulik után aztán ezerrel rám zúdul a valóság. Eddig legalább ha a magánélet nem is, de a suli mindig biztos pont volt, mindig tudtam, mit akarok, mit fogok csinálni, hová fogok egyetemre járni, stb. Most már ez sem biztos, fantasztikus. Így jutottam odáig, hogy a következő hétvége éltet valamennyire, vagy még az sem. Asszem ez sem lesz egy hosszú bejegyzés, mert erről a témáról már ezerszer írtam.

Najó, azért vannak pozitív dolgok is. Kornéllal, az új lakótársunkkal tök jól kijövök. Ő is meleg, de barátilag jövök ki vele jól, mert nem igazán vagyunk egymás esetei. Az "eset" persze ilyen értelemben hülyeség, mert úgy is a személyiség számít, de a személyisége sem teljesen az esetem, ha már ezt a szót használtam. Ezt nem tudom, mért írtam le, mert barátilag tényleg tök jóban lettünk. És nem is felszínesen. Másik jó, hogy megismertem Csilla egyik pfww-os barátját. Mondjuk már szeptemberben, de találkoztunk előző hétvégén kétszer is. Egyszer az EZ Basic koncerten (BTW infó: az énekes annyira közvetlen volt, amikor odamentünk, és ez jól esett!) csütörtökön, aztán meg a nála tartott összejövetelen pénteken. Szombaton aztán deákolás volt, aztán akácfázás, és az is jó volt, úgyhogy az mindenképpen megemlítendő hétvége volt. Visszatérve rá: vannak olyan emberek, akiknél az első találkozásnál érzek valamit. Ha van olyan, hogy barátság első látásra, akkor az az volt. Az összeillés szintjén mindenképp.

Asszem ennyi lesz mostanra. Hétfő van, de a hétvége éltet, meg a Brothers & Sisters 2. évadának utolsó része, amit most fogok megnézni szerintem.

Najó. Basta per oggi.