Szerdán véget vetettem eddigi életem legjobb barátságának.
Jobban viselem, mint gondoltam, de akkor is szar.
A legnagyobb kétely persze, hogy életem legszörnyűbb hibáját követtem-e el vagy végre, három év után, elkezdhetem élni az életem.
Most végig kéne vennem B levelét és mondatonként megcáfolni, miért nincs igaza, amikor az előbbiről próbál meggyőzni, de ehelyett csak összefoglalom.

not being able to tell her our little stories, inside jokes. it was inevitable that we find our way back to each other. you said it yourself that there are things you can tell her only. and now it's gone. all the tiny memories...

Ilyenek már régóta nincsenek, max részegen, mikor elérzékenyülök. Ez a dolog meghalt évekkel ezelőtt, megölte a betegsége, ezzel szembe kell néznem, akármennyire is nem az ő hibája. Évek óta nem tudok vele anélkül találkozni, hogy ne lenne a háttérben a betegsége és a félelem, hogy megint mi lesz a probléma. Ez annyira hatásos volt, hogy inkább energiát vettek el a találkozók mint adtak volna.

after what you've been through, the friendship needs a strong base - but Gabor, if it hadn't been strong to begin with, none of you would have lasted this long!!!

Az a tény, hogy eddig kibírtuk nem azt mutatja, hogy valami mennyire erős, hanem azt, hogy betegesen konfliktuskerülő vagyok, magamnak se vallottam be, hogy részemről vége és féltem a változástól, ez iskolapéldája az elnyújtott szar kapcsolatoknak és házasságoknak.

i am telling you this also because i don't want you to look back 1 or 10 or 20 years from now and be miserable by the fucking huge mistake you made by throwing away not just the sickness, but something wonderful, too.

Honnan tudjuk, hogy hiba és valójában tényleg szeretem és csak a betegsége vakít el, vagy tényleg vége bennem ennek az érzésnek? Én most az utóbbit érzem. Mennyi idő alatt jöttem volna erre rá, ha vele együtt vagyok ha évek alatt nem jöttem? Azt tudom, hogy ami eddig volt szar és sehogy se tudtuk megváltoztatni. Ami eddig volt teljesen elviselhetetlenné vált. Fizikai és mentális tünetek is jelentkeztek rajtam, és képtelen voltam belőle erőt meríteni. Mondhatod, hogy nem próbáltunk meg mindent, de már megint ott tartunk, amiért a destruktív, szar kapcsolatok elhúzódnak: "még nem próbáltunk meg mindent".

unfortunately, i am sure there will come a time when something very bad happens - a loss, a breakup, a one-sided love and then you will realize that the one you could be talking to about this is your best friend, but she is not there.

Sajnos évek óta ezt érzem már, ezen a szinten nem változott semmi nagyon rég óta. Mondhatod, hogy ezt is csak a betegsége okozza, de a vége felé már semmit sem kaptam és tudtam kinyerni ebből a barátságból, érdekes módon ez a része nem része a szerdai traumának. A szerdai trauma abból ered, hogy úgy érzem, segítenem kell neki és sajnálom, hogy nem tehet róla, hogy ilyen. Nagyon beszédes, hogy szerdán azt hittem, mégsem hagyom el, mikor rosszul lett és majdnem mentőt hívtunk, és majdnem elsírtam magam, hogy képtelen vagyok elhagyni téged, mikor jobban lett és elkezdett érvelni rögtön kijózanodtam és emlékeztem, hogy miért is jöttem ide.
Ha arra gondolok, jól van és nincs már a betegsége és újra erős az megerősít a döntésemben és nem akarnám vissza, ha arra gondolok, hogy pizsamában járkál a lakásában és rosszul van, rögtön rohannék segíteni és bűntudatom van, hogy mit csináltam. Pedig elvileg az előbbinek kéne a célnak lennie. Ha a régi szép időkre gondolok vissza nem érzem, hogy akarnám megint. Mintha a rossz három év azokat is elhomályosította volna, ez pedig nagyon nagy gond és minden belülről jövő motivációmat megöli.
Ezen vele együtt nem tudok túl lenni, idő kell, hogy a rosszat is megszépítse vagy elfelejtsem ezt az egészet, ezt a döntést hoztam meg.