Valerio elment. Eléggé világvége hangulatot okozott, amikor vasárnap átjött kávézni. Tényleg kurva szar, hogy egy embert épp megismertél, megkedveltél és erre elmegy. A barátságnak is van kezdő, "bizsergős időszak"-a, mint egy új kapcsolatnak. Tök régóta gondolkodom a szerelemmel való hasonlóságán. Baráttal is lehet szakítani, volt már, és kurva szar volt. Barátság is van első látásra meg efféle faszságok. Mindegy, majd nyolcmillió év múlva viszontlátom. 
Esténként néha egyszerűen megöl ennek az egész programnak a "gyorsan elillan" - jellege. Esküszöm, az lett, amit mondtam, hogy már előre is a tipikus én-féle, feldolgozhatatlan, gyötrő, depresszív nosztalgiát érzem az egésszel kapcsolatban, amit az elmúlt időszakokkal kapcsolatban érzek mindig. Nagyon, nagyon nem nekem van ez az egész kitalálva. Az agyam sosem volt képes feldolgozni az idő múlását. Zenei aláfestésnek íme a szám, amit mindig ilyen hangulataimban szoktam hallgatni.

Bertie-vel kapcsolatban volt egy hétvégényi 'elegem van kicsit belőled'-momentumom, de ez a kis pöcs mindig visszatornássza magát és beáll Marcóval együtt a halálra ölelgetem-listára. Angolul is használatos a buzi szó univerzális káromkodásként, mint nálunk, de míg mi a politikailag korrekt szavunkat (meleg) nem használjuk így, ők a gay szót használják "milyen buziság ez már" "ne légy már ilyen buzi" -típusú dolgok kifejezésére is. Amikor Bertie ilyen értelemben használja, mindig észbe kap és elkezd bocsánatokért esedezni, hogy jaj, tudom, hogy nem úgy értette, meg ilyenek. Direkt nem mondom meg neki, hogy én leszarom az ilyeneket, hadd szenvedjen. Cserébe részegen mesélt a kapcsolatairól, és picit eltúloztam a félénkségét, khm, legyen elég ennyi. 
Marcónak kifejtettem, hogy milyen jó, hogy nem az az első adandó alkalommal kúrunk mindenkit típus, erre mondta, hogy de hát ő is kúrni akar, csak előtte meg akarja őket ismerni. Édesem, pont ez a lényeg. Kis növény tud lenni ő is.
Tényleg semmi érdekes nincs ezeken kívül, azért írok már két bejegyzés óta ugyanarról, mert érdekesnek találtam, és elemezgettem. 
Jaa, ma odajött hozzám egy olasz srác, hogy magyar a barátnője, és tud magyarul valamennyit, és gyakorolni akarja. A büdös kurva anyját a sorsnak, hogy ez nem a hellósziaszevasz srác, aki már úgyis Budapesten van. Mindegy, lehet, hogy még jobban is jártam, mert igen kellemetlenek lettek vna a magyarórák. Mindenesetre már másodszorra tapasztaltam meg, hogy milyen, amikor valaki csak tanulja az anyanyelvedet. Tök jó érzés, tényleg. Ennek ellenére még mindig azon a véleményen vagyok, hogy nem akarnék semmi áron sem világnyelv-anyanyelvet. Az épp aktuális világnyelvet megtanulni nem nagy kunszt és pénz az internet világában, és jó érzés, hogy nem sok mindenki által beszélt nyelv az anyanyelvem. Ezt külföldön értékeli leginkább az ember.

A másik dolog, ami kiakaszt, hogy az angolszászok nem tanulnak idegen nyelveket, mondván, nem kell, mindenki megérti őket. Ezúton tájékoztatom őket, hogy (a diplomások körében legalábbis) műveletlenségnek tartom, ha nem beszél legalább középfokon az ember minimum egy idegen nyelvet. Ez alól az angolszászok sem kivételek. Aki diplomás létére semmit sem tud külhoniul, az bizonyos szinten műveletlen és a diplomája is kevesebbet ér. Nyelv-réjsziszt biccs vagyok, boccs. Abba meg már bele sem kezdek, hogy idegen nyelvet nem azért tanulunk, hogy kommunikálhassunk a nyaraláskor. Azért tanuljuk, hogy belülről megismerjünk egy másik kultúrát, nemzetet, országot. Ha nem tanulsz meg franciául, soha az életben nem ismered meg azt az országot, hiába van a Marseillaise lefordítva ezer nyelvre. Ezért él az "amíg élek, nyelvet tanulok" - mentalitás annyira.

Tegnap kimentünk a tengerpartra inni. Hétre odaértünk, 10-re már jó kedvünk volt, 11-re átmentünk Fedéhez enni, utána nem sokkal már haza is értem. Szép az élet, gyorsak voltunk.
Köszöntem, a blogom még mindig nem ettemittamszartam-blogra sikeredik.