Előző szombaton elmentünk borfesztiválra egy San Valentino nevű városkába. Hatalmas ötlet maga a rendezvény. Szűk utcás, középkori szerkezetű kis városka a hegyen, az utcái tele bort iszogató emberekkel, főterén zene, tánc, utcabál. Mindenkivel találkozol kb, akit ismersz, mert egész Pescara ott van. Még úgy is nagyon élveztem, hogy teljesen józan voltam az előző napi rosszul sikerült piálás emléke miatt. Én voltam az egyetlen. Táncoltunk, beszélgettünk, ismerkedtünk. Tök nagy fíling volt. Egy busz vitt minket oda 9-re és ugyanaz vitt (volna) vissza kettőkor. Fede mesélte, hogy minden évben ott szokott maradni pár ember, ami azért szívás, mert nincs több busz, másnap meg vasárnap, ami Olaszországban egyenlő a halállal. Később Bertie azt mondta, hogy amint ezt meghallotta, biztos volt benne, hogy idén ő lesz az. Nem ő lett, csak majdnem.
A két lengyel lány közül az egyik nagyon berúgott, elvitték az ambulancésok a sátorba kicsit kijózananítani. Sajna ez egy óra felé volt. Na, baszdmeg, tuti lekéssük a buszt. Míg ezen mérgelődtünk, Imola javasolta, hogy hívjuk fel Bertie-t, mert gyanúsan eltűnt.

- Bertie! Are you all right?

-Eh... no... Not really.

-Where are you?

-I... I don't know.

Dialógus telefonon. Egy órán át kerestük, bosszankodva, hogy nem érjük el a buszt, hívogattuk, még arra is megkértük, hogy a mellette lévő olasz srácnak adja oda a telefont, de semmi. Sehogy se találtuk meg. Kódorogtunk a szűk utcácskákon és folyamatosan hívogattuk. Már kettő felé járt az idő, amikor végre megtaláltuk egy eldugott részen, egy kút mellett. Már nem volt semmi baja (az a tér kövezetén feküdt), csak simán nagyon részeg volt. Akkor volt kb 2 óra 10 perc. Ezt baszhatjuk, gondoltam. Tahóság lett volna hazamenni úgy, hogy a társaság másik fele még a detoxnál van a lengyel lánnyal, de kitaláltam, hogy semmi értelme B-t itt hagyni hajnalig, mert csak elalszik a földön. Döntöttük, hogy ketten hazakísérjük Bertie-t, ha elérjük még a buszt. Elértük, jee. Otthon már épp bűntudatom és aggódás-hullámaim börtönében épp lefekvéshez készülődtem, amikor felhívott Fede, hogy Pescarában vannak már ők is, és hogy igyunk meg egy sört. Mondom te is jó vagy. Nem értettem, mert nincs több busz, csak a hajnaliak vannak, de akkor még csak 3-4 óra volt. Kiderült, hogy a detoxosok hozták vissza őket mentővel. Csendesen elküldtem a francba, hogy nem iszunk ilyen kalandok után, hanem alszunk, és megnyugodva tértem nyugovóra. 
Mindezek ellenére az egész tök jó élmény volt. Valahogy az alaphangulata annyira jó volt az egész utcabálnak a régi városkában, hogy a másnaposságom és a kalandjaink sem tettek be annyira. 
Valerio feltett fb-ra egy videót, amin a hostelben ő énekel és vmi frissen megismert haverja gitározik. Kicsit megható volt, a fíling miatt, meg a dal miatt is. Csak azért nem hatódtam meg jobban, mert még véget sem ért a szám, amikor Vale beordította, h "grande, cazzo!" (kb "hát ez kurva nagy, baszdmeg!"), és ezen elkezdtem röhögni.

Plusz egy tény: B-nek küldött Angliából az anyukája adventi naptárat postán, egy csomagban. Your Argument Is Invalid.