Folyamatosan előjön, hogy nincs alternatívám, mit kezdjek az életemmel. Persze a rosszabb pillanataimban. Aztán rájövök, hogy van egy jól fizető állásom is, ahol elő is léptem, úgyhogy részben szemlélet kérdése az egész.
Aztán megfordul a fejemben a PhD is, ami miatt még mindig be kéne mennem az ELTE-re infókat kérni, és megnézni, hogy fogadnak, és ugyanúgy elegem van-e az egyetemi légkörből, mint egy éve.
Az egyik kollégám felmondott és kipróbálta a bölcsészebb munkákat. Most, 4 hónap után megint nálunk dolgozik. Ez kicsit visszariasztott. Szar légkör, feketemunka, szar fizetések még a legnagyobb cégeknél is. Abszolút kiábrándító.
El kéne oszlatnom az illúziókat a fejemből, és nem aggódni annyira, vagy legalábbis nem semminek és szarnak tartani, amit eddig elértem, mert igenis valami.
Megnéztem profession.hu-n megint az állásokat, és hánynom kell. Tettig úgyse fogok eljutni, csak ha már nagyon nem bírom.

UI. Rodriguez: Sugar Man. Régen, mikor Szegedre kerültem, sokat hallgattam ezt a számot, és tegnap tudtam meg, milyen durva sztori kapcsolódik hozzá, illetve az előadójához. A csávó kiadott két albumot a 70-es években, nulla visszhanggal az USA-ban, teljesen eltűnt a süllyesztőben. Dél-Afrikában viszont az apartheid alatt legenda lett belőle a tudta nélkül, városi legendák terjedtek a haláláról. Pár srác meg megkereste a 90-es években, Detroitban találták meg, ahol ma is él valami lepusztult negyedben. Erről csináltak egy dokumentumfilmet, a Searching for Sugar Mant (cím a dal után), ami Oszkárt is kapott.
Furán szegedi emlék is a dal, meg most már kicsit át is értékelődött. Kicsit bobdylanes, tök jók a szövegei és van valami jenesaisquoi a hangjában és a számai hangulatában.