A virslipörkölt igenis létezik. Amikor mondom, hogy csináltam, sokan lecsesznek, hogy "olyan nincs is". A konyhában ez számomra totál értelmezhetetlen. A természetben vannak alapanyagok, azokból kreálsz valamit, és kész. A recept (reszipí) csak kiindulópont. Megkockáztatom, még olyan sincs, hogy mi illik mihez. Ha akarom, lekvárral eszem a kolbászt. Szélsőliberális nézeteinket hallhatták.
Tegnap nagy házibuli volt egy Lorenzo nevű, szerintem kicsit zakkant olasznál. Voltunk vagy 30-an, olaszok, erasmusok, mindenki. Fíling volt. Előtte iszogattunk egy kicsit a La Bicicletta nevű bárban, amit Imola lebiciklizett ("itt vagyunk a bicikliben"). Azt jelenti, de fél óráig röhögtem rajta, mert vicces lefordítva. Vele is jóban lettem egyébként. Nem csak azért mert magyar. Lehet, h írtam, de előző szerdán iszogattunk egy kicsit ketten nála az erkélyen. Cigi, bor, erkély - jó párosítás. Mellé kilátás egy parkra, távolban templom-torony. Jó volt.
A tegnappal kezdtem, de igazából nem sok mondanivalóm van vele kapcsolatban, buli azt kész. Az egyik francia lány tök szimpatikus. Valahogy van benne valami. Nem heterósan valami, csak úgy emberileg valami. Aranyos volt, háziasszonykodott tegnap, pedig nem is ő lakott ott. Őt is zaklattam a nyelvekkel, mint mindenkit. Elmondtam neki az egy mondatos franciatudásomat és megkérdeztem tőle, hogy ejtik az invisilbles-t, mert nehézségeim vannak a nazális hangokkal néha. Ez a szó egyébként onnan jött, hogy már vagy 2-3 napja folyamatosan hallgatok egy számot, aminek ez a címe. Valahogy megfogott. Egy hipszter-tumblrön találtam.
Jó lesz háttérzenének az olvasáshoz, bár asszem annyit nem írok, hogy leteljen a szám.
A szombati otthon-maradás után közöltem random Valerióval fbon, hogy nem kellene visszautasítanom a meghívásokat, mert örökre elmegy novemberben, hüpp. Válaszolt, hogy ne aggódjak, szervezünk még. Aztán tegnap közölte, mikor élőben találkoztunk, hogy jól esett neki, hogy írtam. Beszarok, mennyire kedves vagyok. Lényeg, amit már írtam is, hogy szar, hogy éppen megismertem, vagy megismerésben vagyok, és már el is megy. Néha az elején, alig ismerve is érzed valakiről, hogy jóban leszel vele. Federicóval is ez volt Szegeden és Bertie-vel is. Szerencsére ők maradnak. Velük valahogy kevésbé felszínesen lettem jóban itt, semmiképpen sem sztereotip erasmus-kapcsolat. Ez a gyilkos ebben az egészben. Néha megöl a gondolat, hogy itt kell hagynom ezt az egészet, és úgy elröppen ez az egy év, mint a szar, én meg ott maradok depresszióban. Poénkodik vele mindenki, de nem vicc, tényleg létezik poszt-erasmus depresszió, nálam, előre tudom, elég mély lesz, minekután az idő múlását soha az életben nem tudtam feldolgozni rendesen. Előre félek, néha az itteni kedvem rovására megy. A befőtt teszi el a nagymamát. Rossz kedvem van, mert elmúlik ez a jó, ami most van. Sokkal jobban carpe diem-módon kellene élnem.
Nem emlékszem, mit említettem már itt, és mit nem, bocs, ha szenilis-napló lesz kicsit.
Marco még mindig cuki részegen. Vigyorog és ölelget mindenkit. De ezt is említettem már asszem.
Volt egy randim. Sima netes, igyunk meg egy kávét randi. Nem volt rossz. Imola szerint ki voltam virulva utána. Nem tudom, annyira azért nem volt jó. Szimpi, de semmi különös, még találkozunk asszem. Itt dolgozik ebben az utcában, és ez tök véletlenül derült ki. Kicsi a világ.
A reakcióm tegnap, amikor megtudtam, hogy albán egy srác: Oh! Albania! Mother Teresa!
Ezzel búcsúzom.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
81534 2012.10.24. 22:30:07
marija szergejevna 2012.10.24. 23:04:58
96830 2012.10.24. 23:20:44
18033 2012.10.24. 23:29:44
marija szergejevna 2012.10.25. 01:55:32
96830 2012.10.25. 19:15:46
marija szergejevna 2012.10.26. 14:39:38