Rájöttem, hogy egy 16 éves kislány érzelmi szintjén mozgok. Belemagyarázhatom, hogy biztos csak simán nőiesebb a gondolkodásom, és az úgyis hajlamos a tinilánykodásra, de nem. Elegem van. Olyan hülye, kreált problémákon tudok kiakadni, hogy csuhaj. Tényleg érzéketlen akarok lenni. Leszarni mindent. Houellebecq kiábrándult értelmiségi-figurája megtetszett egyébként. Lehet, hogy olyanként fogom végezni valamikor.
Nem, talán nem érzéketlen akarok lenni, hanem simán csak erős. Racionális. Jobban hangsúlyoznom kellene a problémáim kreált, röhejes jellegét. Valahogy sose sikerül. Az érzelmeket nem lehetetlen valamilyen szinten irányítani, csak erősnek kell lenni, pont ez a probléma.
A másik dolog, amire rájöttem, hogy nem szabad egyedül maradnom sokáig. A kreált problémáimra ez az egyik legjobb megoldás. Sokkal könnyebb, ha valami elveszi a figyelmemet. Egyre többször veszem észre, hogy ha otthon maradok és rinyálok, csak a saját levemben fővök, és ennek a világon semmi értelme.
You're pathetic, my dear.