Már megint túlgondolok mindent. Nem bírom kikapcsolni az érzelmeimet és simán csak indifferens munkahelyi közösségnek felfogni a munkatársaimat. Kurva jó lesz úgy munkát váltani, hogy minden egyes munkához és közösséghez ugyanaz a nyomasztó, felőrlő nosztalgia fog társulni, és minden egyes kicsit kedveltebb munkatársamnál két napig szarul leszek, ha elmegy.

Néha úgy érzem, belül még mindig ugyanz az a szánalmas, antiszociális kis szar vagyok, mint aki gimiben voltam, csak épp szociálisnak állítom be magam kívülről, de belülről ugyanúgy mindent túlgondolok, mint akinek túl ingerszegény a környezete.

Elegem van.