Levelezés. Nagyon érdekes látni, hogy egészen egyszerűen nem érti meg, amit írok.
Szerk.: Nincs képe a profilján, nekem ellenben van, ezért kértem tőle rögtön és erre vonatkozik a "na, nincs mit titkolni" rész is.

Ha visszaolvasom a blogom egy ideig, tuti, hogy rászánom magam, hogy írjak valamit. Röviden:

• A munka maga: második héten rögtön bedobtak a mélyvízbe, ami rémisztő volt és volt pár rossz élmény, de sokkal előbb beletanultam bizonyos dolgokba. Van, amit a gyakorlatban tök egyszerű megtanulni, tréningen egy ppt-ről meg bonyolult. Még van bénázás, de érzem, hogy nem lesznek nagy gondok.
• A társaság: új az egész, de jó. Maga a barát-csinálás nem új, simán megtapasztaltam már, milyen új társaságba kerülni, viszont a kolléga-viszonyt még szoknom kell. Néha automatikusan keresem a tanár-diák kapcsolatot a team leaderemmel, mikor rájövök, hogy itt minden teljesen más. Ez az egész megint rádöbbentett, hogy szeretek új barátokat szerezni.

Az első héten rögtön volt egy "team building" (=kocsmázás), ami jól sült el. Sokkal kevesebb a képmutatás ebben a cégben, mint ahogy azt vártam. Bármennyire is nem kulturális ez a munka, komolyan hasznosnak érzem, hogy belekóstolok a való életbe kicsit és nem esem a nagyon jellemző elszigetelt, sértett bölcsész hibájába. A világ nem lesz szimpatiksuabb, de tényleg sokat tanulok minden téren, és lényegében illik hozzám ez a munka, rájöttem. Ha tapasztalt vagyok és jól csinálom, tud sikerélményt adni.
Amire még rájöttem, az az, hogy mennyire igaz, hogy külföldön jössz rá igazán, hogy melyik nemzethez tartozol és hogy ez mit is jelent neked igazából. Ez az élet minden területére igaz, jelen esetben rám, a nyelvészetre és a művészetekre a munkahelyem nem bölcsész jellege miatt.

Olvastam egy Drága élet, semmivé lett kezdetű magyar népdalt, és eszembe jutott az az amúgy is valamiért a fejembe ragadt Croce-gondolat, hogy a szomorú népdalok a maguk tragikus egyszerűségében mennyire meghatóak és művészetileg szinte teljesen egyenrangúak bármilyen bonyolult műdallal.

A fenti cím is csatlakozhat a legjobb címek és nevek-listára, amit már igazán meg kellene csinálnom.

Ezt a videót néztem, mikor megjött életem első hivatalos állásajánlata. Holnap megyek szerződést aláírni. A szülinapi ajándék- ajánlat ez, bármennyire hihetetlen, hogy majdnem másfél hónap után hívnak, tegnap este, hat után, mikor már nem is várnám. És pont a kezemben volt a telefonom. Mondták, hogy ma délelőtt küldik az ajánlatot, úgyhogy sikerült már 9 előtt felébrednem, magamtól, és köntösben, kávéval várni a csodát.

Épp ezt néztem, mikor megjött. Erről az együttesről és az énkes srácról lehet, hogy megérné egy külön bejegyzést írni. A szigetes livestreamen láttam a koncertet, a számok nem jöttek be annyira, ellenben a srác durván. Émotion du type Á, első látásra. Ilyen kurva rég volt, akkor is nagyon ritkán, pláne híres emberrel. Utólag rájöttem, mikor pár interjút néztem vele, hogy nagyon durván B-s pillanatai vannak, nem csak azért, mert angol, és lehet, hogy már bemesélem magamnak, de szerintem személyiségre is hasonlóak lehetnek.

Lényeg, hogy a koncerten még csak a mozgáskultúrája tűnt fel, ami ebben a videóban is nagyon jól látszik. Végtelenül cuki, ahogy ehhez a bamba fejhez párosul. A szám maga nem rossz, de engem nem biztos, hogy megfogna ez alapján a videó alapján.

Jövő héten kezdek. Örülök, hogy vége a munkakeresős időszaknak (nem is volt annyira hosszú), de igazán csak kb. két hónap múlva leszek megnyugodva. Vagy három, mikor véget ér a próbaidőszak. Nagyon nem hiányzik az elején bénázás-dolog, mert most, hogy munkám van, természetesen ezen kezdtem el parázni.

Csináltam egy ilyet, hogy ne ide írjam ezeket az ilyesmi típusú, esetleg több embert idevonzó bejegyzéseket. Már régóta érik egy ilyen blog. Kell valami, ahol kiélhetem/ kidühönghetem magam.

avagy a harag napja, ugyebár, Krisztus második eljövetele, a világ vége, az apokalipszis a keresztény hagyomány szerint. Most ezzel nyugtatom magam, mert nagyon szép. A szövege is, a latin eredeti a maga tipikus középkori ragrímeivel. Megható a maga egyszerűségével.
Most olvasom, hogy egy celanói szerzetes írta a középkorban. Ott laktam vele egy régióban egy évet, igazán elmehettem volna megnézni.
És igaza volt a tanáromnak, A rózsa neve nagyon megszeretteti az emberrel a középkort. És a másiknak is, hogy az emberek igazságtalanok ezzel a korszakkal szemben.

Sok minden történt, de sok poszt óta folyamatosan csak a munkakeresésről írok. Voltunk Miskolcon, az is jó volt, és voltam Myrtilnél is, az is jó volt.

Az állásajánlatról még mindig semmi hír. Még szerencse, hogy ezt az időszakot használtam ki nyaralásra és itthon-nem-levésre, mert így el tudok vele számolni, miért vártam ennyit.
A reményt még nem adtam fel, de folytatom a munkakeresést. Kicsit szar, mintha újra kellene kezdenem az egészet, de legalább tapasztalatom már van. Most valahogy nem érzem magam annyira szarul, lehet, hogy az egy hónapos szünet feltöltött kicsit, bár nem tudom.

Zárásnak egy HIM-videó. Valahogy nagyon fénykorszak-hatása van. Nem az ő számuk, de nagyon jól szól (vagy sajnos pont azért? XD). Felhívnám a figyelmet a gitárosra is és az egy négyzetméterre eső félmeztelen finn zenészek számára.

Pozitív forgatókönyv: nyár van és eleve most szervezik az egész csoportot, így nem egy ember helyére megyek, hanem az egész csoport most csinálódik, plusz a cég, akinek az IT-problémáit oldja meg a cég, új partner, csak októbertől indul be az egész. Legalábbis a csoporttársam ezt mondta.
Plusz a nyár is rájön az egészre. Lehet, hogy augusztus elejéig napolták a dolgokat, mert pont július közepén szóltak.

Negatív forgatókönyv: eldöntötték, hogy felvesznek, de hirtelen jött egy jobb jelölt és mégsem. Csak basznak szólni.

Természetesen egyre inkább a második verzióban kezdek hinni, ami természetes velejárója a hosszú bizonytalanságnak. Ha az jön össze, kurva kellemes csavar lesz az amúgy is szar munkakeresésemben. És igen, elutasítottam egy pár interjút, meggondolatlanul, teljesen feleslegesen, de ez annak az eredménye, hogy kurvára utálom ezt az egészet, és akarom, hogy minél előbb véget érjen.

Mindent összevetve azért az se lenne tragédia, ha a negatív változat jönne össze. Augusztus elején nem rendelkezni munkával még abszolút nem szokatlan vagy kellemetlen. Csak érzelmileg lesz kurvaszar, de ez még mindig csak az én bajom.

Remélem, hogy utólag szánalmasnak fog hatni ez az egész agyalás, és röhögni fogok rajta, hogy hogy túlagyaltam.

Amikor az ember apja az ember szobája előtt lévő kurvaidegesítő nyikorgó hangot kiadó szobabiciklin kerekezik egy órán át reggel, akkor fontolja meg, hogy pénzgyűjtés ide vagy oda, kurvára el fog költözni itthonról, mihelyst lejár a próbaidőszak a legelső munkahelyén.

à propos munkahely: már több mint egy hete nem hívnak az elvileg összejött munka kapcsán. Nyilván egyértelmű, hogy egy multi nem viccel ilyenekkel, szóval nem basztak át, mégis a bizonytalanságban való várás indítja be legjobban az ember fantáziáját. A cég valójában egy ilyen átbaszásokra szakosodott szervezet, amelyik felhív embereket, hogy fel vannak véve, aztán mégse.

Azért várok még egy másik visszajelzést is. Most csak két lábon állok. Lehetett volna több is, ha meggondolatlanul nem mondok le pár ajánlatot rögtön azután, hogy felhívtak, hogy felvesznek. Akkor persze nyilván nem gondoltam, hogy ennyi ideig fog húzódni a konkrét ajánlattétel, azt hittem, úgyse lenne idő már rájuk. Meggondolatlan volt, de valószínűleg úgyis el fogom fogadni ezt, szóval hosszú távon nem fog végzetes lépésnek bizonyulni.

Csak érjen már véget ez a kurva bizonytalanság.

UI. ma este HIM-koncert.

Mostanában szeretek eljátszogatni a gondolattal, hogy mi lett volna, ha száz évvel előbb születek, 1889. július 14-én. Ma 1914. július 15-e lenne, én ugyanúgy friss diplomás lennék (ha ugyanannyi évet számolunk egyetemi tanulmányoknak). Az első világháború már hivatalosan is elkezdődött (június 28-án volt a szarajevói merénylet), de ebből olyan sok még nem érződik az átlagembereken, én épp munkát keresek valahol Budapesten. Belegondoltam, hogy milyen életem volt/ lesz: a boldog békeidők vége az egyetemista éveim alatt, világháború a fiatalságomban, utána a trianoni sokk alól még fel nem ocsúdott ország vergődése az elején még nyugisabb Horthy-korszakon keresztül egészen a második világháborúig, akkor már 50 éves leszek. Aztán az 50-es évek sötét kommunista diktatúrája, öregen az 56-os forradalom, majd a Kádár-korszak a végnapjaimra.

Az életem kétségtelenül legszebb időszaka a boldog békeidőkben eltöltött egyetemista éveim lennének, majd esetleg a két háború közti időszak viszonylagos nyugalma. De két világháború, diktatúrák, forradalom... Kicsit nyomasztó, de azzal együtt érdekes ebbe az egészbe belegondolni.