Bocsi, hogy ilyen sok ideig nem írtam, de addig nem akartam, amíg el nem kezdődik az iskola és a másik életem, mert tele lett volna ilyen "remélem"-mel meg "jaj nem tudom, hogy lesz"-szel. És ez a blog amúgy is tele van hülyeségekkel.

Nem fogok sok tényt közölni, csak annyit, amennyi kell. Visszaköltöztem Szegedre. Elkezdődött az egyetem. Azokkal lakom, akiket már korábban említettem. A harmadik fél, egy lány, akit ezelőtt nem ismertem, is szimpatikus, bár még nem sokat tudok róla. Az új albérlethez még hozzá kell szoknom, de jó lesz.

Nyáron folyton arról írtam, hogy a hétköznapok majd mennyivel jobbak lesznek. Hát, ezt a kijelentést továbbra is fenntartom, csak kis változtatásokkal. A hétköznapokban is találok magamnak okot a szenvedésre, és a legfőbb ok még mindig megmaradt. Az a jó, hogy a hétköznapokban el tudom terelni a figyelmemet, és történnek folyamatosan dolgok. Tehát most sokkal jobb, mint nyáron. Illetve ezt gondolom, mert még csak egy hét telt el. Na tessék, megint itt van a bizonytalanság. Ezt abba hagyom, mert már magamat kezdem idegesíteni. 

Mostanában azt érzem, hogy az élet csak vonszol magával. Hogy nem élek igazán, csak megszülettem és létezem... Telik az idő, és ennyi. Teljesen jelentéktelen kis szar vagyok, aki igazából senkit sem érdekel. Nagyon nagy méreteket öltött az amúgy is túl negatív önpesszimizmusom... Már akkorát, hogy néha azt érzem, hogy az elfogadott és magamban már régebben lerendezett másságom elfogadottságát is megtámadja... És ez nagyon durva... Amikor erre rájöttem, megdöbbentem és megijedtem. Annyira negatívan látok magamon mindent, hogy néha az is belekerül a sorba... Egyébként szerencsére ez az egész nem öltött akkora méreteket, mint ami ezekből a hatásvadász módon leírt mondatokból látszik, de nem hazugság. Mindig oda lyukadok ki, hogy kéne egy ember, aki miatt rózsaszín ködbe kerülök. Aki megakadályozná, hogy értelmetlenül lebegjek, és szétfolyjak. Aki megfogná a kezem és odavezetné a szilárd falakhoz. Ez túl irodalmi volt, de jó hasonlat. 

Darabosan írok és néha kicsit összefüggéstelenül, ezért nem olvasom el ezt a bejegyzést. És szánalmasnak érzem magam, hogy már megint sikerült egy tök pesszimista bejegyzést írni, aminek semmi értelme sincs. Megértem akinek elege van ebből a sok szarból. Najó, befejeztem.