A kedvhiány csúcspontjára értem a záróvizsgára való felkészülésben, help. Tele van a fejem írókkal, költőkkel, életpályákkal, eszmékkel, mozgalmakkal, művekkel és jelentőségük latolgatásával, évszázadok kultúrtermésének elemzésével, korszakokba-sorolással,
latin szótövekkel, eltűnt igeidőkkel, paradigmákkal, dialektusokkal, átalakult magán- és mássalhangzókkal, szuffixumokkal és prefixoidokkal.
Segítség.

amatu esse sed non amare facile est, sed si tu amas cause se complicant: es vulnerabile, es debile, et anxietate eterna habes.

Annyiszor írtam el a "most" szót Facebookon "mot"–ra, hogy bevezettem a môt alakot, hogy jelezze már valami az s kiesését. Az a legszebb, hogy délolaszul ez, ha mónak ejtjük, még értelmes is, és ugyanazt jelenti. Szép az élet.

Importáltam a régi blogomat blog.hu-ra. Egész jól átment, még a kommentek is, csak név nélkül. Ha konzekvensen ugyanaz a szám, akkor azzal se lesz baj. Akármennyire gáz is az egész, mégiscsak legyen meg normálisan is.

«Muchos años después, frente al pelotón de fusilamiento, el coronel Aureliano Buendía había de recordar aquella tarde remota en que su padre lo llevó a conocer el hielo»

I. Éjfekete éjszakák feltámadása – Az ébresztés (1. könyv)
Az első részben megismerhetjük Analis Deepthroathe-ot, egy átlagos gimnazista lányt, akihez egy éjszaka eljön egy titokzatos, hosszú szőke hajú nő, és megmondja neki, hogy ő valójában egy Squirter. A Squirterök az átlagemberek között elvegyülve élő vadászok, akiknek titkos küldetése a gonosz Vérvörös-vérrel-borított halállélekszellemek és segítőik, az éjszínű feketeangyalok elpusztítása. Különleges képességük szerint a vaginájukból kilövellő folyadék segítségével képesek megölni a gonosz halállélekszellemeket. Analis egészen eddig nem tudott képességéről, de kiderül, hogy a hozzá az első éjszaka ellátogató titokzatos szőke nő, PinaLoo Chock de Fröetch Köllöeux-Chicklau, röviden Pina, egy híres halállélekszellemvadász-família utolsó élő tagja. Azért jött, hogy beavassa Analist a mesterségbe. Az első könyvben Analist elviszik Svájcba, a kísérteties Châteaux des Pinas Fröetchs Köllöeux-be, a Fröetch Köllöeux família kastélyába, hogy ott tanulja el a pinafröcsögtetés ősi mesterségét. Folyt. köv.

Elgondolkodtam most a nocçelantylë kapcsán, hogy hogy helyezném el a nem létező nyelvem nem létező nyelvtani rendszerében. A nocçë az éjszaka, a lantylë meg a madár vagy az éneklő, erre nem emlékszem pontosan. A „farkincás” (az ékezet neve cedilla) cé a magyarban is létező és a C betűvel jelölendő [ts] hangnak felel meg a cedilla azért kell rá, hogy a mindig [k]-nak hangzó c betűből [ts]-t csináljon. Utólag visszagondolva (nem mintha annyit foglalkoznék ezzel a nyelvvel) egyre kevésbé használtam ezt a hangot, úgyhogy gyakorlatilag már nem létezik. Egy nyelv fejlődésében persze ilyen nincs, úgyhogy valamilyen nyelvtörténeti magyarázatot kellene neki adni, például:

• az eredetileg [ts] hangot jelölő ç fokozatosan [s]-szé vált az idők során, de az írásmód megmaradt, mint historizmus, vagy

• nem jutott el az [s]-szé válásig, megmaradt lágy sz-nek ([sʲ], mintha nagyon gyorsan, egybefolyósan vele együtt /utánamondanál egy j-t. Az orosz lágy msh-k így képződnek, és, ha belegondolunk, a mi gy, ty, ny-hangjaink is. ny= n+j, ty=t+j stb.), ami a [ts]-ből [s]-szé való átalakulás egyik állomása, legalábbis az én nyelvemben

• Mindkettő megmaradt dialektálisan, fokozatosan haladva az ország mondjuk keleti felétől a nyugatiig lesz a [ts]-ből [s], középen [sʲ], így az íráskép is megmarad és az ideológia is mögé van építve.

Konklúzió: a harmadik, legszimpatikusabb verzió szerint a nocçelantylë szó kiejtése ['nokselan'ty:le] nyugaton, ami legyen mondjuk az irodalmi nyelvi forma, ['noksʲelan'ty:le] középen és ['noktselan'ty:le] keleten. (Mivel összetett szóról van szó, mindkét alapszó megtartotta a hangsúlyát, amit természetesen mindenki észrevett, mert tudja, hogy az IPÁ-ban az ' a főhangsúlyt jelöli és a hangsúlyos szótag előtt áll.)

A szavak végén lévő e-n a két pont teljesen felesleges hangtanilag és nyelvtanilag is, azért iktattam be, mert jól néz ki, ami dilettáns indok. Ennek a magyarázata mondjuk lehetne az, hogy az egyesszám alanyesetben álló nőnemű főnevek -e-jét volt hivatott megkülönböztetni az eredetileg létező, de már kikopott, illetve csak kivételekben élő kettesszám -e ragjától. Mivel a kettesszám már eltűnt, az ékezet értelmetlenné vált, de megmaradt.

Sêlmë Nârçä

Azért jó költözni, mert akármennyire is kicsi a város, ahol laksz vagy közel költöztél, mindig teljesen más a hangulata a lakásoknak és a környékeknek. És a költözések szakaszokká válnak az emlékek és hangulatok szempontjából is a fejedben, külön korszakok lesznek. Ez velem teljesen így van Szegeddel kapcsolatban. Ez a negyedik albérletem, és tényleg mindhez más hangulat meg életszakasz kötődik, néha indokolatlanul. Szerencsére elég más környékekre költöztem mindig, így megismertem a várost és a hangulatok is tudtak teljesen mások lenni. A séták alkalmával ismerszik meg legjobban a környék és csinálódik új hangulat. A mostani lakás kicsit kertvárosiasabb helyen van. Van a közelben egy nagy park, szép templommal a közepén. A környező utcákban nagyrészt csak kertes házak vannak. Az itteni esti sétáimhoz most valahogy a Theatre Of Tragedy kötődik, pedig nem mindig azt hallgatok. A másik dolog, ami ugyanúgy az adott albérletekhez kötődik hangulatilag is, az a boltba járás. Mindig van a közelben egy bolt, ahová mindig járok, mikor az adott helyen lakom, de soha máskor azután, így mikor visszatévedek az adott környék adott boltjába, furcsa nosztalgikus érzés fog el, és majdnem ráköszönök az eladókra, akiket már felismerek. Konklúzió: az esti séták jók, a költözés is jó, amíg fiatal az ember és van hozzá kedve.

Elegem van belőle, hogy ennyire nem tudok szabadulni az emlékeimtől. Már majdnem egy év telt el, de még mindig az én-féle kínzó, nyomasztó nosztalgiát érzem, ha egy kicsit is jobban előszedem az erasmusos dolgaimat a fejemben. Most nagyon durván élénken előjött minden.
És az egészben az a legrosszabb, hogy kísérteties hasonlóságot mutat a mostani "utolsó félévem Szegeden" tény okozta érzésekkel. Tök jó lesz egy év után ugyanazt végigélni.
Lehet rajtam röhögni, és én is röhögök magamon, de nekem tényleg komoly gondjaim vannak az emlékek feldolgozásával és ezzel a nyomasztó nosztalgiával.

Az accusativus cum infinitivo tök jó, tipikus latin szerkezet. Szó szerint tárgyeset főnévi igenévvel, de ugyebár nem fordítgatunk ilyen dolgokat így. A magyarban is megvan, de ugyanúgy korlátozottan, mint az olaszban, például az érzékelést jelentő igéknél.
látom őt elmenni
ahol: őt a tárgyeset és az elmenni az infinitivus. A "latinok" ennek a szerkezetnek a használatát túlzásba vitték, ami nekem nagyon tetszik. Ugyanerre a mintára:
reméllek titeket meghalni,
vagyis "remélem, hogy meghaltok". Latinul valószínűleg spero vos mori, ha jól szerencsétlenkedtem össze a hatalmas latintudásommal. Ezt a nyelvet is meg kéne tanulni, tekintve, hogy mondatrövidítés-perverz vagyok.