Az álmok a legrosszabbak. Álmodsz valakiről, rosszat, kellemetlent, és a felébredés nem hozza el a várt eltűnést. Ott marad a fejedben és egész nap szar kedved lesz, mert felkavarta a gondosan szőnyeg alá söpört gondolataidat.
Élet kegyetlen.

ez a mesterséges ábécé. A constructed scripts részben találtam az omnigloton.
Az ötlet nagyon jó és ihlet-adó. Nekem is volt egy titkosírásom, amit újra elő kéne venni és átböngészni, hogy ne felejtődjön el.

És igen, nyári pangás van.

la vité és difficyl i, addirectura, crudél dé non podére mai amar la personé que té ame, mé amare qualcun que, in vece, te non ame. en la pies chaika de chekhov veritaté fue staé descripté: la vité dé amar es cadéné dé personés que amane i sunt amatés dé otrés: no mai, mai dé la personé que élés amane.

Az előző cikkből kiindulva elkezdtem agyalni, milyen helyspóroló módszereket lehetne bevezetni a magyar nyelvbe.
Mivel túl sok e-nk van, arra gondoltam, hogy szó közben a mássalhangzón lévő éles ékezet (´) jelölhetné, hogy az adott betű előtt e-t kell ejteni.
Azaz: meg helyett mǵ, el helyett ĺ (nem hosszú í, ékezetes l, a szlovákoktól lopva) és így tovább.
A környező szláv nyelveknek és egyéb nyelveknek vagy latin betűs átírásuknak köszönhetően elég sok betűt lehetett éles ékezettel ellátni. A probléma az, hogy mivel nem vagyok informatikailag mindenható, nem létező kombinációkat nem tudok létrehozni: nincs például ékezetes t, b, h, stb. Így a hiányzó betűket egy kinézetre hasonló ékezettel, a ponttal pótoltam.
(A J és a V betűk az egyetlenek egyébként, amiknek nincs éles ékezetes megfelelője (a j-nek pontos az van, de az az alap betű), így  csak ´j és ´v lehetnek egyelőre, míg nem forradalmasítják ezt a fantasztikusan hatékony és nyelvészetileg cseppet sem dilettáns reformot.)
Mindenki örömére átírtam egy nyestes cikk első felét. Érdekesen néz ki. Unaloműzőnek jó volt, de senki se gondolja, hogy én ezt komolyan gondoltam. Helyet senki sem akar megspórolni, és ilyen dolgokat amúgy sem "vezetünk be" csak úgy. Ha történelmileg alakult volna így, az már más tészta.

Egy nḿzṫhalál rǵénye

Az északnyugat-kaukázusi nyĺvcsaládba tartozó ubih nyĺvṫ bśzélő nép a cári orosz tŕjśzkḋés ĺől ŕḋṫi kaukázusi lakhĺyét ĺhagyva 1864-bń Törökországba tĺṗül – ahol a nyĺv utolsó bśzélőjénḱ 1992-ś halálával maga az ubih nyĺv is kihal. Az abház Bagrat Sinkuba „A hírmondó” című rǵénye az ubih nḿzṫ halálának irodalmi fĺdolgozása.

Bagrat Sinkuba A hírmondó című rǵényénḱ az ubih nyĺv és nḿzṫ az igazi főszŕṗlője, mĺyṫ két ḿbŕ párbśzédén, a rǵény két lǵfontosabb hús-vér szŕṗlőjénḱ drámai hangú társalgásán kŕśztül ismŕhṫünk mǵ. A rǵény koncṗciója szŕint annak ĺbśzélője kézhź kap ǵy kéziratot, ǵy bizonyos Sarah Kvadzba n´vű abház nyĺvész kéziratát, mĺy az utolsó ubih bśzélővĺ, ǵy bizonyos Zaurkan Zolakkal folytatott.

Hírmondó is alig maradt Sarah Kvadzbáról, az abház nyĺvészről az alábbiakat tudjuk mǵ a rǵénybń:
Sarah Kvadzbát nḿ ismŕtḿ szḿélyśń, de a háború ĺőtt magam is sokat hallottam róla. Öt évĺ idősḃb volt nálunk, és miután itthon, Szuhumiban ĺvégźte a tanítóképzőt, Lńingrádba utazott. Fĺvṫték a Lńingrádi Ǵyṫḿ Kĺṫi Nyĺvḱ Intézṫébe, Marr akadémikus nyĺvészṫi ĺőadásait hallgatta, az Ǵṫḿ bḟ´jźése után pḋig mint aspiráns a kaukázusi nyĺvḱ északnyugati csoportjának tanulmányozásával foglalkozott; źḱ közé tartozik az ubih nyĺv, amĺynḱ ismŕṫe nélkülözhṫṫlń, ha a kaukázusi nyĺvḱ rokonságát, történṫi kapcsolatát kívánjuk vizsgálni.” (18. oldal)

Érdekes felvetést olvastam az indexen ma. Habár nyelvészetileg dilettáns és kissé abszurd az egész, nem tudtam megállni, hogy ne írjak át valami szöveget, hogy megnézzem, hogy néz ki. Az átírás is hibás, természetesen, mert a példának felhozott & jel használata is korlátozott, tehát elvileg így, ahogy átírtam, nem lehetne használni a Ћ-t sem. Ami egyébként a szerb ábécé egyik betűjével egyezik meg. (Ezért tudom most ebben a bejegyzésben is használni. Ha valóban új fejlesztés lenne, illetve ha nem esne egybe véletlenül a szerb cirill egyik betűjével, még hosszabb folyamat lenne a digitalizálása.)
Érdekes.

Ћ first Latin American Pope toured Rio de Janeiro in an open car and then met President Dilma Rousseff at ћ state governor's palace.

After he left, police fired tear gas to disperse protests against both ћ government and ћ cost of ћ visit.

He is in Brazil to attend ћ Roman Catholic World Youth Day festival.

In a speech soon after his arrival, ћ Pope urged young Catholics to "make disciples of all nations".

"I came to meet young people coming from all over ћ world, drawn to ћ open arms of Christ ћ Redeemer," he said at ћ governor's palace, referring to Rio's famous vast statue of Jesus.

"They want to find a refuge in his embrace, right near his heart to hear his call clearly and powerfully."

Our facebook conversations (those few) have started being forced, and it hurts so much. It's made me realise that that stand-by-and-not-death (bullshit, I know) of our relationship we've spoken about has come. So I think I'll stop writing to you. Don't get me wrong, I still love you, miss you 'n stuff, but this whole thing just hurts and makes no sense. I wish you a happy life and everything, I hope I'll manage to visit you (although I shouldn't), and, in the end,

TRIGORIN. [Looking through the pages of a book] Page 121, lines 11 and 12; here it is. [He reads] "If at any time you should have need of my life, come and take it."

This is my old émo-concluding quote. Если тебе когда-нибудь понадобится моя жизнь, то приди и возьми её, just to be original. I know it's pathetic, but this whole thing's been pathetic, I won't pretend that it hasn't been just when it's about to end.
Farewell, my dear.

Mindig rájövök, hogy a latin mennyire szép nyelv. Róma rádöbbentett, hogy fel kéne frissítenem a latin-tudásomat, mert hasznos. A probléma csak az, hogy ez már a 86 ezredik nyelv, amit tanulnom kellene. A kezdetekben mindig tök lelkes vagyok, aztán semmi.
Átállítottam a facebookomat latinra, és vicces. A Linea Temporis mennyire jól hangzik már. Tetszik a nyelv ilyen még mindig tiszteletetparancsoló hangzása. Mivel az európai kultúra a görög-római vonalon kívül a kereszténységre épül, még mindig az egyetlen igazi közös nyelvnek mondható. Kár, hogy a gyakorlatban ez nem alkalmazható.
Amúgy hazajöttem. Szokás szerint nincs kedvem blogolni, mivel már nem is agyalok annyit. Gyakorlatilag nincs erasmus-depim. Valószínűleg a Bertie távozása körüli időkben kidepresszióztam magam, és mostanra nem maradt. Mindegy, meno male. Voltunk anyáékkal Rómában, és tök jó volt. Lejöttek hozzám pár napra Pescarába, aztán együtt a civitas aeternába.
A cím meg a What's on your mind? facebook-kérdés latin verziója. Ez is tök jól hangzik.

hogy minden videójával feljebb tornássza magát a szememben kb minden téren.

Kiröhögött, amikor mondtam, de ez tényleg olyan, mint a halál. Írt üzenetet fb-on, és egyszerűen megsemmisítően borzalmas belegondolni, hogy csak egy 8-as méretű, Tahoma betűtípusban írt üzenet maradt belőle pár fotóval.

Elment. Reggel hatkor még túl álmos voltam, hogy felfogjam az egészet. Hazafelé a kocsiban majdnem sírtam, aztán itthon egy picit. Valahogy sikerült visszaaludnom (talán mert napok óta két órákat alszom), és mikor felébredtem, még szarabb volt. Az alvás pont arra volt jó, hogy belegondoljak, és hirtelen rám nehezedjen minden. Azóta nem tudom, mit csinálok. Elmentem olvasni a parkba, nagy nehezen magamra tukmáltam valami ételt, aztán cigiztem és zenét hallgattam.
Drama queen vagyok, szerinte is. És tényleg, ez az egész szánalmas, de akkor is nagyon szar. Úgy érzem, önmagában az erasmusnak vége-dolog nem lenne és nem is lesz ennyire szar. Magyarul, ha nem lennék még mindig tinlány, és a szerelmi életem nem állna még mindig émo-kból, egész túlélhető lenne, fasza. Ezúttal köszönöm meg a sorsnak és magamnak, hogy összekombinált két dolgot, amitől a legjobban tudok szenvedni.
Mindegy. Egyszerűen mindegy, túl leszek rajta idővel, és kész. Lehet, hogy majd valamikor röhögni is fogok tudni magamon, de most nem. Érdekes módon tegnap óta ezt a számot hallgatom, és nem tudom, miért esik most jól.

Rosszabbítja a helyzetet, hogy az a pöcs érzelmesebb lett az utolsó itt töltött napjaiban. Sohasem fogom megszokni, hogy az indifferensnek látszó embereknek is vannak érzelmei, csak nem merik kimutatni. És amikor ezt megteszik, különleges, és sokkal jobban esik, mint bárki mástól, aki rendszeresen kimutatja.

Ja, és igazán beoktrojálhatnék egy Bertie-címkét a blogomba. Asszem most megteszem.