Zuhog az eső. Hetek óta nem volt ilyen. Ez a város már harmadszorra csinálja ezt, mindig számomra valamiképpen fontos emberek távozáskor. Úgy érzem, a materialista világnézetem kezd bedőlni ilyenkor.
Egész nap nem tudtam, mit gondoljak. Vihar előtti csend vagy simán csak nem lesz annyira nagy dolog?
Kinyitottam az erkélyajtómat, hogy bejöjjön az esőszag. Az ágyamon ülök, cigizem és a Deep Silent Complete-et hallgatom a From Wishes-ről. Hangulat lenne, kár, hogy velem történik meg. És már megint ugyanaz. Nem elég rossz, hogy bőgjek (bár a szám végére majdnem sikerült), de nem elég könnyed, hogy jól legyek. Azt hiszem, az egész életem ilyen, bár nem tudom, mi lesz később. Indifferens vagyok vagy nem történik velem semmi igazán megrázó?
Ez az utolsó délutánunk, csinálhattunk volna "valamit", de végül nem. Nem tudom, hogy egész életemben bánni fogom-e, de ő mindig azt mondta, hogy nem kellenek búcsúk, mert formálisak és felszínesek. Nem egy búcsúnak kikiáltott pillanaton fog múlni semmi, hanem az együtt eltöltött időn. A lezárás meg jön magától, a dolog egyszerűen csak elmegy, és kész. A lezárást mindenki magában rendezi le.
És nem tudom, milyen lesz a ma este. Még elmegyünk egy utolsót aperitívozni, páran, mert rajta kívül mindenki igényli a búcsúnak kikiáltott pillanatokat. Én is, bár egész ésszerű az ő magyarázata is.
Nem fogok csak magam miatt átmenni hozzá nagy szavakat mondani. Tudom, hogy ő nem tenné meg, és valamiért az egészet csak egyoldalúnak, erőltetettnek érezném. De azt hiszem, nem fogom kibírni. Legalább a legfontosabbat úgyis el fogom mondani.
Sírni nem akarok, az biztos. Színjátszani sem, mondjuk. Jön, ami jön.

szerk.: Random átmentem, és már megint ő az, aki meg tudott nyugtatni. Tényleg szkájp-terapeutának fogom tartani, ha mást nem. Nem törlöm ki, amit fent írtam, de a "csináljunk valamit" - dolgot kielégítettnek érzem ezzel a beszélgetéssel. Simán csak beszéltünk róla, és természetes volt. Random sírásingereim vannak azóta, de valahogy jó értelemben. Ja, és megegyeztünk, h az én búzamezőm a piros, dobozos kóla.

szombat reggel 10-kor felkelni egy buli után, álmosan, másnaposság és még részegség közti állapotban, és úgy bőgni egy facebook-levél megírása közben.

Azt hiszem, elkezdődött. Konstans rosszkedvem van. Bertie kedden megy vissza Angliába, és azt hiszem, ez tényleg a végét fogja jelenteni az egésznek. Ha már áprilisban elkezdtem érezni ezt a vége-dolgot, most, ezzel az eseménnyel tényleg a tetőfokára fog hágni a depresszióm. Csak azt remélem, a távozása után nem lesz nagyon durva ez az "itt hagytak egyedül, mindenki elment" - érzés, mert az nem lenne vicces. Sajnálom, hogy apáék csak jövő szombaton tudnak jönni, minél kevesebb időt akartam itt tölteni már. Egyszerűen túl akarok esni a depressziós részén, mert így, hogy még mindig itt vagyok, csak érzem a vihar előtti csendet és konstans szar. Ez egyszerűen elnyújtása a dolgoknak. Nem tudom, mivel lehetne megoldani. Annyi biztos, hogy keveset kellene egyedül lennem, pláne este. Minden estére kell valamit szerveznem, mert azok a legrosszabbak. Az alkohollal az a baj, hogy a másnaposság nálam mindig is depressziós-másnaposság volt. Most aztán még rosszabb. Amíg részeg vagyok és van társaság, addig persze jó.
Nem tudom. Ki kellene találnom valamit ezekre az utolsó hetekre, mert borzalmas lesz.

- Coffee is the worst thing when you have a hangover.

- Yeah, when you are dehydratised anyway.

- Dehydrated.

- Yes. So that.

- It was close.

I really want this whole thing to end now, sincerely. We still do the same things but I feel everything I do is just a cheap, bad copy of something that's inevitably passed. I know I think too much, but really. I feel left here alone. This sounds bullshit, but really. I feel like my erasmus is over and I don't have anything to do here anymore. I party with the same people but I feel we just try to imitate something that isn't ours anymore, because something has changed.
I've never been able to handle the passing of time. I've always had problems with this, even without the erasmus-experience. From this point of view it was't a good idea to do this. It's just fortified my already-existed nostalgy syndrome.
All I can do is party and get drunk alway. It isn't a solution but it turns my deep thoughts mode off.
I didn't want to sound ridiculous and this thing is really not a huge mental problem or something, it just seems more serious by night when I'm alone. I think I should go and read my books now (I read The Arabian Nights and Dolores by Stephen King. I wanted to start In Search of Lost Time hoping it would help my shit but I don't have the book here.)
Sorry again for this long lament, I'm not drunk, summer nights make me think more.

Rájöttem, hogy igényem van magyar nyelvű zenére, és a Zanzibáron kívül, ami kicsit már régi emlék, nem nagyon vannak hatalmas kedvencek vagy olyanok, amiket diszkográfia-szinten is ismernék. Ezért tegnap retrókat hallgattam, mert valahogy jól esett.
Ez a második Kovács Kati már, de nem érdekel. A mai, play-backelős, cigis hangú énje kicsit nem vicces, de a régi felvételeket szeretem. Ez a dal valamiért magával ragadó.

Ma rám tört az utált nyár-hangulat. Kimentem megint a parkba olvasni. Vicces, mindenki a tengerparton van, én meg elmegyek az árnyékos parkba, a tavat nézem egy padról és olvasok. Sokkal jobban tetszik a park. Fás, bokros, ösvényes, a közepén egy tóval. Nem tudom, miért csak most fedeztem fel. És kár, hogy ma ott is előjött a nyári, semmihez sincs kedvem-hangulat. Utálom. Szánalmas, hogy pont ma, amikor végeztem a vizsgáimmal. Remélem, ez nem a nyaram prelűdje. Elég durva vitám volt Bertie-vel egy hete, és azóta is kicsit groteszk módon átment se veled se nélküled - kapcsolatba a dolog részemről. Tényleg nem tudom elfogultság nélkül megítélni, rájöttem. Folyamatosan adok, de alig kapok valamit azon kívül, hogy ő ő. And, I think, this last "ő" is what's been blinding me and has made me "turn a blind eye" to certain things that were / should've been obvious. No point starting our argument all over again. No conclusion. I'm unconsciuosly trying to convince myself that you aren't this way while you're just being yourself, as always, and this is what I fucking appreciate, I realised yesterday. You made me realise how superficial and hypocritical I am sometimes. You said I'm the honest one, but you are honest as well. So, this is how my main contra turned into my main pro, again, fuck. And it's not the blinding again, I guess. Okay, at least partially, just (to try) to be objective. Rögtönzött angol gondolatmenet, jee.

pierdolę

Persze, hogy nem azt olvasom, amit kellene. Az Ezeregyéjszaka és egy angol tanulmány az egyiptomi arab diglossziáról sokkal érdekesebb.
Ma elmentem egy parkba olvasni. Mindig rájövök, hogy sokkal, de sokkal gyakrabban kellene ezt csinálnom. Leültem egy padra a tó mellé és olvastam. A Kindle-öm lemerült két perc után (modern technika fail), úgyhogy a direkt erre az esetre (amiről persze tudtam már otthon, hogy be fog következni) elvitt Radnóti-naplót olvastam. Az nem merült le. Jól esett. Ezt a könyvet szerintem kb még 10 évig olvasni fogom. Tavaly nyáron kezdtem el, majdnem egy éve, és mindig csak keveset olvasok belőle két másik olvasmány között/alatt. Most tartok majdnem a felénél, 1941 nyaránál. Érdekes a történelmi eseményeket így visszaolvasni. Amit én az iskolában tanultam az ott egy reggeli hír az egyik újságból. Furcsa belegondolni, hogy a múlt nekik jelen volt.
És persze az örök konklúzió: több verset kellene olvasnom. Teljesen el vagyok szokva tőlük. Néha elbátortalanít, hogy ha nem értem őket. De ez ördögi kör (vicious circle): minél többet olvasok, annál többet és jobban fogok érteni. Azt hiszem, ez majdnem mindennel így van.